.

Asztrológia - Asztrológiai Tudástár

Petefészekciszta, petefészek-elzáródás

A petefészek belső elválasztású mirigyként hormonális funkciókat is betölt, de elsődleges feladata a szaporodás biztosítása, a petesejtek érlelése. Ha egy nőnek a petefészke vagy a petevezetéke betegszik meg, az egyértelműen azt jelzi, hogy tudat alatt a nő valamilyen módon vissza akarja szorítani termékenységét, mert fél, szorong a terhességtől, gyermekszüléstől. A leghatékonyabb fogamzásgátló az elzáródott petevezeték, amely sokszor a felnyitó műtét után is újra összeforr, elzáródik. Ebben az esetben a bezárkózást, elzáródást szimbolizáló Szaturnusz, illetve az önállóság, függetlenség, szabadság jelképe Uránusz állnak kapcsolatban a Vénusszal. A női tudattalanban lezajló folyamatok hatékonyan akadályozzák meg a terhesség létrejöttét, miközben a felszínen a nő orvostól orvosig jár, hogy megoldást találjon a problémájára. Petefészekciszta esetén sérülékenységünk, ki nem mondott félelmeink játszanak fontos szerepet. Asztrológiai szempontból a ciszta a Holdhoz tartozik, de a Vénusszal és a Marssal is kapcsolatban áll, utalva arra, hogy van valami, amit nem bírunk feldolgozni, elengedni, amit sértettségünk nem tud megemészteni.

              

                               Mióma

A mióma a méhben lévő jóindulatú szövetburjánzás, amely jelezheti a gyermekvállalással kapcsolatos félelmeket, bűntudatot akár az anya, akár a társa részéről. Ha ugyanis a gyerekvállalás nem közös döntés volt, hanem csak a kapcsolat egyik résztvevője akarta igazán, az mély és súlyos konfliktust okozhat a kapcsolatban, ami mindkét félt szenvedésre ítéli. A másik fél vagy kénytelen belenyugodni és elfogadni a terhességet, alárendelve magát a nő döntésének, de a nő is szenvedhet amiatt, hogy párja nem akarta a gyermeküket, vagy épp fordítva, tudat alatt ő nem vállalta a gyermeket, és kapcsolata emiatt ment tönkre. Mindkét esetben alakulhat ki mióma a méhben, mely esetben az elfogadási problémákat a Jupiter támadottsága, vagy a Jupiterrel rossz fényszögben álló Hold vagy Vénusz.

                                                             

                               Nőgyógyászati gyulladások

A terhesség összefügg a nemi élettel, a szexualitással, ezért a nőgyógyászati területek gyulladásai a nem kívánt terhességgel, szüléstől való félelemmel, az anyasággal járó szabadságkorlátozással kapcsolatos félelmeket jeleznek, de lehet szó magának a szexualitásnak az elutasításáról, a szexualitástól való félelemről is. Sok nőben kelt rossz érzéseket, ha férjük nem elég gyöngéd, ha tárgyiasítja, szexuális eszközzé degradálja őket, és számos nő küzd a belenevelt gátlásokkal. A gyulladások lehetetlenné teszik a nemi életet, kifejezvén a nő belső elutasítását a helyzettel szemben.

                               Menstruációs rendellenességek

A menstruáció a nőknél havonta, ciklusokban jelentkező vérzés, melynek során a meg nem fogant petesejt a beágyazódására felkészült méhnyálkahártya kíséretében kiürül a szervezetből, úgyhogy tulajdonképpen nem is beszélhetünk tényleges vérzésről, inkább a vérbő nyálkahártya távozásáról. Hangulatingadozással, hasi görcsökkel, gyengeséggel, rosszulléttel járhat. A menstruáció folyamatosan szembesíti a nőt saját nőiségével. Asztrológiai szempontból az 5. ház és a Hold szimbolizálják a menstruációt, hiszen a Hold keringési ciklusa megegyezik a nők átlagos menstruációs ciklusával. A Hold egyszerre jelképezi a nőiséget és az anyaságot, ezért minden menstruációval kapcsolatos probléma a nőiséggel kapcsolatos problémát jelent. A rendszertelen, elmaradozó, görcsös havi vérzés mind azt a célt szolgálja, hogy a nő szembesüljön saját nőiségével, leginkább jellemző ez a klimax közeledtével. A horoszkópban a Szaturnusz is fontos szerepet játszhat, hiszen azok a nők az átlagnál hajlamosabbak a menstruációs zavarokra, akiket szüleik fiúnak vártak, és emiatt tudat alatt a mai napig meg akarnak felelni a ki nem mondott szülői elvárásoknak.

                               Menopauza

Bármennyire is megterhelő lehet a havonta átélt menstruáció, a menopauza közeledtével mégis nehéz szembesülni azzal az időszakkal, amikor a menstruáció végleg elmarad, és szembe kell nézni az öregedéssel, a női szerep háttérbe kerülésével. Ilyenkor életközépi válságról is szoktunk beszélni, mert a nőnek újra fel kell fedeznie önmagát, túllépni anyai szerepkörén, új célokat és elképzeléseket kell magának találnia, csak így tudja elkerülni, hogy értéktelennek, jelentéktelennek érezze magát. Aki képes ezt feldolgozni, elfogadni, hogy más, fontos feladatok is várnak még rá, esélyt ad magának egy szép, kiteljesedett, boldog időskorra ad magának esélyt.

                               Meddőség

Az igazi meddőség azt jelenti, hogy egy nőnek hiányoznak a szaporodáshoz szükséges szervei. Ha azonban rendelkezik méhhel és petefészkekkel, meddősége csak viszonylagos, és a már fentebb említett lelki okok állhatnak a háttérben. Fontos megérteni és elfogadni, hogy bár a társadalom elvárása minden nővel szemben az anyaság, ha a nő ezt nem tudja jól megélni, ha fél a feladattól, a következményektől, vagy ha a társát nem érzi megfelelő apának, akkor ezek a lelki okok olyan testi elváltozásokhoz vezethetnek, melyek megakadályozzák a teherbeesést. Sok esetben a társadalmi nyomásnak engedelmeskedve a nő a felszínen mindent megtesz a teherbeesés érdekében, de a tudatalatti folyamatok pont ellenkező irányba mutatnak. Érdekes elgondolkodni a mesterséges megtermékenyítések relatíve alacsony sikerességi mutatóin, hiszen ilyen esetekben gyakorlatilag mesterségesen ráerőltetjük a nőre azt, amit tudat alatt nem akar.

Emlőproblémák

A mell elsődleges funkciója a gyermek táplálása, amely optimális esetben egy harmonikus, örömteli esemény, melynek során az anya és a csecsemő is elégedett, kiegyensúlyozott és boldog. Ha azonban valami miatt az anya feszült, a baba nem jól fejlődik, a családban konfliktusok vannak, a szoptatás nem fogja azt a harmóniát jelképezni, amit kéne neki. Ha egy nő tortúraként éli meg a szoptatást, ha félti a melle szépségét, ha szorong, teje hamarabb elapad, mint kéne, és a szoptatás abbamarad. A táplálás mellett a női mell szexuális szimbólum is, erotikus jelkép, mely felkelti a férfiak érdeklődését, vágyét, legfőképpen azokét, akik csecsemőkorukban nem tudtak megfelelő ideig szopni, nem jutottak elegendő anyatejhez és intimitáshoz. A jobb mellet a Hold, a bal mellet a Vénusz jelképezi, megbetegedésük mögött az anyaság és a nőiesség problémái játsszák a főszerepet. Ha egy nőnek gondjai vannak a mellével, meg kell vizsgálnia, milyen volt a kapcsolata saját anyjával, hogyan tudta felvállalni nőiességét, hogyan élte meg az anyaságot, meg tud-e valósítani az anyaság mellett egyéb szerepeket is. Ha a feltett kérdések valamelyikére nem tudunk egyértelműen válaszolni, érdemes azon a területen folytatni a vizsgálódást, és feltárni a valódi okokat, hiszen a tudatosodás már fél gyógyulást is jelent.

Asztrológia tanfolyamok indulnak: 2024 - 2025 - 2026 - 2027

asztrologia online
Intenzív asztrológia tanfolyam :  (hetente 1 modul)
 
Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő )
Asztrológia tanfolyam: 2024 február 3.     (szombat)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net 
 

Normál ütemű asztrológia tanfolyam:  (két hetente 1 modul)

Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő )

Asztrológia tanfolyam: 2024 február 10.     (szombat) 
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net

 

  
További lehetőségek:
Egyéni asztrológia oktatás Online (kezdő / haladó)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
Online Mentorálás  szeptemberben és februárban (asztrológusoknak)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
 
 

Karma Asztrológia Tanfolyam indul félévente:

Karma Asztrológia

Online Tanfolyam

Budapesten

Kezdő Tanfolyam

Haladó Tanfolyam