.

Asztrológia - Asztrológiai Tudástár

Fertőző betegségek kialakulása erősen összefügg immunrendszerünk állapotával, ami viszont sok esetben összefüggésbe hozható pszichés állapotunkkal, hangulatunkkal, optimizmusunkkal vagy pesszimizmusunkkal. Minél inkább szorongunk, félünk, ellenálló képességük annál gyöngébb lesz, annál hajlamosabbak leszünk fertőzéseket elkapni, hiszen ha a lelkünk legyengül, immunrendszerünk is legyengül. A fertőző kórokozók szinte mindig megtalálhatóak környezetünkben, mégsem vagyunk egyfolytában betegek, mivel az immunrendszerünk teszi a dolgát és megvédi szervezetünket. Ha azonban egy negatív hatás, rossz hír, nyomasztó élethelyzet hatására pszichésen meghátrálunk, testünk védekezése is legyengül. A fertőzés nyomán gyakran gyulladások alakulnak ki, ami mindig félelmekhez köthető, és gyakran maga a félelem elég ahhoz, hogy amitől félünk, bekövetkezzen. Ez a járványok lélektana is, hiszen minél jobban rettegünk a betegségtől, annál nagyobb eséllyel fogjuk elkapni.

Gyermekkori fertőző betegségek

A legismertebb gyerekkori fertőzések, mint a bárányhimlő, skarlát, kanyaró, rubeola, mumpsz, stb. mind a családi helyzetek, fájdalmak, konfliktusok lenyomatai. A kisgyerek nagyjából hét év koráig még lelkileg erősen kapcsolódik az édesanyjához, a rajta keresztül megélt érzelmes gyakran jelzik, hogy valamiféle probléma van a családban, amivel a szülők nem akarnak szembesülni. A betegség tudat alatt gyakran a figyelemfelkeltést is szolgálja, nem véletlen, hogy a gyerekek gyakran betegszenek meg az óvodában, iskolában, amivel elérik, hogy pár napra otthon maradjanak, és a figyelem középpontjába kerüljenek. A fertőző betegségek másik jelentősége, hogy egyfajta érést, komolyodási lehetőséget nyújtanak gyereknek, aki a felépülés után általában meghaladja korábbi önmagát.

Krupp

A Krupp az alsó és felső légutak fertőződésével járó vírusos betegség, amely nehézlégzéssel jár belégzéskor. Általában hat hónapos és három éves kor között fertőződnek meg a gyerekek, és tüneteik főleg éjszaka válnak ijesztővé, akár kórházi kezelést is igényelhetnek. Otthoni párásítás, permetezés enyhítheti a tüneteket. Lelki síkon a túl száraz levegő az otthon, a család érzelmi szárazságára, sivárságára is utalhat, vagy ha az édesanya figyelme valamilyen probléma, trauma, váratlan esemény miatt megoszlik. A Krupp egyfajta allergiás reakció ilyenkor, a gyerek úgy érzi, édesanyja nem foglalkozik vele eléggé. Tipikusan testvér születésekor alakul ki.

Tályog

A tályog egy adott területen létrejövő gennyesedés, amely a szervezetben bárhol kialakulhat, a cukorbetegek, az AIDS-esek és a legyengült immunrendszerű betegek nagyobb eséllyel találkoznak vele. A gennyes terület körülhatárolódik, amely jól szimbolizálja a lelki hátteret is, azon kell elgondolkodni, életünk mely területén éltünk át ki nem mondott vagy fel nem vállalt konfliktusokat, hol akartunk bezárkózni, elzárkózni, hol és miért nyomjuk el szabadság és függetlenségvágyunkat.

Coccusok

Leggyakrabban a különböző coccusok okozzák a fertőző betegségeket, a mandulagyulladástól a tüdőgyulladáson át a hashártyagyulladásig. Mindenhol jelen vannak, de fertőzést akkor tudnak okozni, ha félelmeink, szorongásaink, pszichés zavaraink miatt legyengül védekezőképességünk, immunrendszerünk. Súlyosabb esetben életveszélyes fertőzéseket is okozhatnak, ez esetben a Neptunusz, az Uránusz és a Plútó játszanak fontos szerepet.

TBC

A TBC, azaz a tuberkulózis régebben a szegények, leromlott egészségi állapotúak között alakult ki leginkább, lelki hátterében a kilátástalanság, reményvesztettség, a célok elvesztése áll. Bár legismertebb fajtája a tüdőtuberkulózis, a betegség más szervet is megtámadhat. Asztrológiailag a Szaturnuszhoz köthető, amely a félelem, szorongás, depresszió, reménytelenség szimbóluma, valamint a Neptunuszhoz, amely a bizonytalansághoz, kiábrándultsághoz, káoszhoz.

Tetanusz

A tetanuszbaktériumok toxint termelnek, amely vérmérgezést, merevgörcsöt okoz. A védőoltásoknak köszönhetően a betegség szinte teljesen eltűnt, de sérülések, mély, szúrt sebek esetén azonnal be kell oltani a sérültet, mivel a tetanusz általában fertőzött injekciós tűk illetve nyílt sebek révén alakul ki, el kell gondolkodni azon, mi az a nyílt lelki seb, amelyet nem hagyunk begyógyulni, behegedni, ami fertőződik.

Parazitafertőzések

Élősködők vagy férgek által okozott fertőzések, melyek ma már a fejlett országokban ritkán fordulnak elő, ám ha mégis, azon kell elgondolkodnunk, hogy az életben ki akar rajtunk lelkileg élősködni, ki tekint minket gazdatestnek, valamint hogy miért nem lépünk ki ebből a szituációból.

Gombás fertőzések

A gombák egyszerre élősködő szervezetek, és a lebontó folyamatokat elősegítő élőlények, így azokat a lelki folyamatokat jelzik a szervezetben, amikor valaki élősködik rajtunk, a terhünkre van, és mi mégsem tudjuk vagy akarjuk eltávolítani az életünkből, akár mert nem tudatosul bennünk a helyzet, akár mert ad nekünk annyit, hogy ragaszkodjunk hozzá. A bőrgomba leggyakrabban a lábon jelenik meg, ilyenkor azzal a kérdéssel kell konfrontálódnunk, hogy merrefelé indultunk el, az-e a helyes irány, merrefelé akarunk, vagy nem akarunk továbbmenni, továbblépni. A gombás bőr általában viszket, irritált, érdemes elgondolkozni azon, ki vagy mi irritál minket az életben. A lábujj és a lábköröm a leggyakrabban gombásodó testrész, mert a cipőben, zokniban beizzadva a nedvesség kiváló táptalajt biztosít a gombák számára. Ezeket a fertőzéseket csak akkor kapjuk azonban el, ha lelki védekező rendszerünk valamilyen oknál fogva legyengült. A másik gyakori terület a hüvely, amelyet a nők tudat alatt sok esetben a szex elleni védekezésre, a szex elutasítására használnak, és a mai napig akkor fordul elő, ha a nő úgy érzi, partnere kihasználja, élősködik rajta. A köröm gombásodása azt jelzi, hogy félünk a konfliktusoktól, képtelenek vagyunk megvédeni magunkat, nem vagyunk elég agresszívak.

Vírusfertőzések

Asztrológiailag a vírusfertőzések nem igazán különülnek el más fertőzésektől, a Neptunusz és a Plútó azonban fontosabb szerepet játszik, mint egyébként. A vírusok a baktériumoknál kisebb kórokozók, melyek beépülnek a gazdaszervezetbe, majd lemásoltatják saját DNS-üket, ami által új vírusok képződnek. Ebből a szempontból a vírusok a gombákhoz hasonlóan működnek, ők is paraziták, amik ellen az immunrendszerünk tud minket megvédeni. A legtöbb megbetegedést okozó vírus az influenzavírus, amelynek számos fajtája létezik, és amelyik általában a téli időszakban okoz járványszerű megbetegedéseket. A téli, hideg, napsütés nélküli időszakban az emberek lelkiállapota és ebből kifolyólag immunrendszere is jóval gyengébb, mint nyáron, így a fertőzés veszélye is jóval nagyobb. A másik vírus, amely komoly veszélyt jelent, a HIV-vírus, amely a szervezet védekező rendszerébe beépülve szép lassan teljesen legyengíti azt, aminek következtében a szervezet minden más kórokozóval szemben védtelenné, kiszolgáltatottá válik, míg végül az egyikbe belehal. Az AIDS vérrel és szexuális úton terjed, és modern társadalmunk egyik legsúlyosabb betegsége, mely megmutatja, milyen sebezhetőek, sérülékenyek vagyunk.

Nemi betegségek

A szexuális úton terjedő betegségek jelentősége annak felismerése, hogy a szeretet, szerelem nélküli felelőtlen szexuális kapcsolatok, a csak a szexualitásról szóló aktusok könnyen járhatnak kellemetlen következményekkel. Egy harmonikus, monogám, bizalomra épülő párkapcsolatban a nemi betegségek elkapásának esélye gyakorlatilag nulla. A problémás párkapcsolat megoldása sem a sűrű partnercsere kéne, hogy legyen, a gondatlan, felelőtlen, következményekkel nem számoló, csak az örömszerzésre koncentráló felfokozott szexualitás, hanem a problémák megoldása, a konfliktusok kezelése. Akárhány emberrel is alakítunk ki kapcsolatot, amíg nem lépjük meg a fejlődésünkhöz szükséges lépcsőfokokat, addig a sors újra és újra ugyanazt a problémát vagy feladatot fogja elénk sodorni, amit eddig nem voltunk képesek megoldani. A nemi betegségek gyakran szövődményként szív és ízületi problémákat okoznak

Asztrológia tanfolyamok indulnak: 2024 - 2025 - 2026 - 2027

asztrologia online
Intenzív asztrológia tanfolyam :  (hetente 1 modul)
 
Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő )
Asztrológia tanfolyam: 2024 február 3.     (szombat)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net 
 

Normál ütemű asztrológia tanfolyam:  (két hetente 1 modul)

Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő )

Asztrológia tanfolyam: 2024 február 10.     (szombat) 
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net

 

  
További lehetőségek:
Egyéni asztrológia oktatás Online (kezdő / haladó)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
Online Mentorálás  szeptemberben és februárban (asztrológusoknak)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
 
 

Karma Asztrológia Tanfolyam indul félévente:

Karma Asztrológia

Online Tanfolyam

Budapesten

Kezdő Tanfolyam

Haladó Tanfolyam