.

Asztrológia - Asztrológiai Tudástár

A száj számos funkciót tölt be, a táplálkozás első állomása, bekebelező szerv, így alapvetően a Bika jelhez tartozik, amely a bekebelezés, a birtoklás jelképe. Rendkívül érzékeny, rengeteg idegvégződéssel rendelkező szerv, melynek a táplálkozáson túl a szexualitáshoz és a beszédhez, kommunikációhoz is köze van. A szájjal kapcsolatos betegségek tehát a táplálkozással, a szexualitással, valamint kifejezőkészségünkkel hozhatóak összefüggésbe. Az ajakproblémákat a bőrgyógyászati részben elemezzük.

A fogak

A felső fogsor a Koshoz, az alsó fogsor a Bikához tartozik, az áll a Bika és a Kos közös területe. A fogak a Mars és a Szaturnusz bolygóval állnak kapcsolatban, azaz összefüggenek a védekezéssel és a támadással, valamint a táplálkozással. Az állat, fogakat érő sérülések az erőszakos magatartás és személyiség következményei, akárcsak a különböző fogproblémák. A fogak összefüggenek a harapással, a harapás pedig a védekezés, az önfenntartás egyik fontos eszköze. A fogak kihullása, elvesztése gyengülő kitartásunkat, életerőnket jelképezi, amely az öregedés természetes velejárója. Fogaink azt szimbolizálják, mennyire vagyunk képesek szembenézni a problémákkal, előrehaladni az életben, leküzdeni a nehézségeket, magunkat képviselni a külvilág felé. A harapás az agresszió marsi szimbóluma, de a csontanyag a szaturnuszi elvvel függ össze, fogproblémák tehát elsősorban azoknál jelentkeznek, akiknél a Mars és a Szaturnusz rossz kapcsolatban van valamelyik betegségházzal.

               Fogszuvasodás

                Korunk tipikus betegsége a fogszuvasodás, legtöbb esetben már gyermekkorban megkezdődik. Modern korunkra jellemző, a túlfinomított, túlcukrozott ételek a szájban bomlani kezdenek, savat képeznek, és a fogzománc károsítása révén szabad utat nyitnak fogszuvasodást okozó kórokozók előtt. A cukrok, édességek tipikus szeretetpótló eszközök, aki nem kap elég szeretetet, odafigyelést, az mesterséges édességgel kárpótolja magát. A fogfájás az egyik legnehezebben elviselhető fájdalom, különösen, ha a csonthártya is begyullad, ami a Hold és a Szaturnusz analógiája, és összefügg az érzelmi elengedés, konfliktusok, illetve a halál problémájával. A betokosodott, elgennyesedett, tályogos foggyökér olyan, mélyen bennünk lappangó gyűlöletet jelez, amelyet nem engedtünk el, nem oldottunk fel.

               Foglazulás és fogcsikorgatás

                A foglazulás leggyakrabban az ínysorvadás miatt alakul ki. Mivel a fogak a fogínybe ágyazódnak bele, a fogíny vénuszi analógia. A sorvadás a Szaturnuszhoz tartozik, az érzelmek a Vénusz területe, ezért fogínysorvadás esetén érzelmi beágyazódásainkat kell megvizsgálni, azt, hogy mi sorvadt el a lelkünkben, miért akarjuk feladni a harcot? A foglazulás számos esetben szexuális zavarokkal is párosul. A fogcsikorgatás általában éjszaka, alvás közben történik, lelki oka a nappal elfojtott agresszió, fel nem oldott feszültségek megnyilvánulása.

               Fogkő

                Fogkő a nyál összetételének megváltozása miatt alakulhat ki, olyan embereknél, akik érzelmileg megmerevedtek, akik nehezen, vagy egyáltalán nem tudják elengedni lelki sérelmeiket, akik túl görcsösek, szinte megkövültek. Asztrológiailag a Szaturnusz, a Hold és néha a Vénusz állnak kapcsolatban egymással.

Nyálmirigyek

Az embernek három pár nyálmirigye van, a nyelv alatt, az áll alatt és a fültő alatt, ezek termelik a táplálkozáshoz szükséges nyálat. Asztrológiailag a mirigyrendszer a Vénuszhoz tartozik, a nedvkeringés a Holdhoz, melyek mindketten női bolygók, s így egyben a bekebelezés, befogadás, azaz a táplálkozás szimbólumai is. A nyál az emésztés kezdő folyamata is, enzimjei megkezdik a táplálék lebontását.

               Fültőmirigy-gyulladás

A nyálmirigyek gyulladása, amely fiúknál idősebb korban szexuális problémákkal is együtt járhat. Kialakulásának lelki hátterében általában a gyermek és az anya kapcsolata, konfliktusa áll.

               Nyálkő

 

Ritkán előforduló betegség, a nyálmirigyekben keletkező nyálkő, amely a magányossággal, elidegenedéssel van kapcsolatban, melyeket a Szaturnusz jelképez. A kő elzárja a nyál útját, akadályozza a keringést, így azt jelzi, hogy a beteg hajlamos a merevségre, elzárkózásra, a kapcsolatok elől való menekülésre.

Fogíny

A fogíny vénuszi analógia, mivel a fogak beágyazódására szolgál.

               Ínyduzzanat

 

Ha gennykeltő baktériumok kerülnek a szájba, előfordulhat ínyduzzanat, gennyes zacskók, úgynevezett granulák kialakulása, amiket, ha nem fakadnak fel maguktól, sebészeti úton kell felnyitni. Sok esetben a hiányos szájhigiénia miatt alakulhat ki, lelki síkon pedig olyan embereknél, akik elhanyagolják magukat, háttérbe szorítják magukat, nem szeretik saját személyiségüket, nem érzik fontosnak magukat.

Afta

Aftának hívjuk a száj nyálkahártyájának gennyes kimaródását, ami sok esetben összefügg bizonyos ételek fogyasztásával. A száj nyálkahártyája, mint a test minden nyálkahártyája, a Holddal és a Vénusszal áll analógiában, lelki háttere általában érzelmi megterhelés, valami olyan probléma, melyet a beteg nem tud befogadni, megemészteni, kellőképpen feldolgozni. Gyakran alakul ki Bika típusú embereknél, akik számára kiemelten fontos a biztonság, az élet élvezete, és ha ezeken a területeken találkoznak bizonytalanságokkal, az könnyen száj vagy torok problémákat okozhat.

Nyelv, szájpad és garat

A nyelv számos funkciót tölt be, kapcsolódik a beszédhez, a táplálkozáshoz, az ízérzékeléshez és a szexualitáshoz egyaránt, ezért több bolygó is kapcsolható hozzá. A beszéd részét a Merkúr, a szexualitást a Vénusz, az ízérzékelést a Jupiter és a Hold jelölik, és mivel egy jelentős izomcsoportról van szó, a mars is köthető hozzá.

               Nyelvgyulladás

Kialakulásának okait nehéz definiálni, az allergiától a kontakt reakcióig sok minden idézheti elő ezt a fájdalmas, gyulladásos tünetet, de mint minden gyulladáshoz, ehhez is félelmek, ki nem mondott, elhallgatott, elfojtott dolgok kapcsolhatók, a rugalmasság hiánya, a következményektől a felelősségektől való félelem.

               Nyúlajak és farkastorok

Veleszületett fejlődési rendellenesség, deformált száj és össze nem nőtt szájpadlás jellemzi. Asztrológiai szempontból a 4. ház vizsgálata a legfontosabb, ez az a ház, amely jelzi, hogy milyen örökletes, karmikus terheket hozott magával a gyermek. A nyúlajak és a farkastorok a Vénuszhoz, a Marshoz, a Jupiterhez, a Holdhoz és az Uránuszhoz is kapcsolható. A horoszkópban gyakran Bika vagy Skorpió aszcendenst látunk, vagy a felsorolt jegyek és a betegségházak között rossz kapcsolatot.

               Nyelési rendellenességek

A félrenyelés akkor fordul elő, amikor valaki egyszerre próbál meg levegőt venni és ételt lenyelni, ezért egy morzsa vagy apró ételdarabka a légcsőbe jut, ahonnan görcsös köhögés kíséretében távozik. Leggyakrabban akkor fordul elő, ha valaki evés közben akar beszélni, azaz az evés beviteli folyamatát egyszerre akarja művelni a beszéd kiadási folyamatával. Ilyenkor el kell gondolkodni, nem a tudatalattink hallgattatott el minket, mert valami olyat készültünk mondani, ami nem helyes, illetve, hogy milyen a viszonyunk a problémák, helyzetek lenyelésével, azaz feldolgozásával.

Asztrológia tanfolyamok indulnak: 2024 - 2025 - 2026 - 2027

asztrologia online
Intenzív asztrológia tanfolyam :  (hetente 1 modul)
 
Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő )
Asztrológia tanfolyam: 2024 február 3.     (szombat)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net 
 

Normál ütemű asztrológia tanfolyam:  (két hetente 1 modul)

Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő )

Asztrológia tanfolyam: 2024 február 10.     (szombat) 
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net

 

  
További lehetőségek:
Egyéni asztrológia oktatás Online (kezdő / haladó)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
Online Mentorálás  szeptemberben és februárban (asztrológusoknak)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
 
 

Karma Asztrológia Tanfolyam indul félévente:

Karma Asztrológia

Online Tanfolyam

Budapesten

Kezdő Tanfolyam

Haladó Tanfolyam