.

Asztrológia - Asztrológiai Tudástár

Tudástár - Asztrológiai információkeresés:

A Deszcendens számítás az asztrológiában

A deszcendens szó latin eredetű, jelentése: nyugvó pont. Ez általában az Ekliptika azon pontja, amely egy adott helyen vagy időben épp a nyugati horizonton megy le. Vagyis, például születésünk pillanatában a horizontot nyugatra meghosszabbítva az épp lenyugvó csillagövi jegyre mutat rá a deszcendens. Ugyanez keletre meghosszabbítva a kelő csillagjegyre mutat, ez lesz az aszcendens. Akinek például Bak jegy az aszcendense, annak a Rák jegy a deszcendens. A deszcendens az, ami rávilágít, hogy milyennek lát minket a külvilág, azzal szemben, amit aszcendens szerint vélünk.
Sok asztrológiai iskola a deszcendenst elsősorban a párkapcsolatok (VII.-ház csúcsa), illetőleg a kapcsolatokon belüli viselkedésminták jellemzésére használja.

Míg az Aszcendens az Ekliptikának az a pontja, amelyik a születés pillanatában (év/nap/óra/perc és másodperc) metszi a keleti horizontot (I. ház csúcsa), addig a Deszcendens az a pont, amely ugyanakkor épp a nyugati horizonton megy le (VII.ház csúcs), vagyis születésünk pillanatában a horizontot nyugatra meghosszabbítva az épp lenyugvó csillagövi jegyre mutat rá a deszcendens. Ugyanez keletre meghosszabbítva lesz az aszcendens. Így tehát akinek például Oroszlán jegy az aszcendense, annak a Vízöntő jegy lesz a deszcendens. A Deszcendens kiszámításához a lehető legpontosabb születési hely és idő megadása szükséges. Leginkább párkapcsolati elemzésekhez használják, de mindenféle társas kapcsolat jobb megértéséhez mutathat megoldást az aszcendenssel szemben álló deszcendens jegy ismerete.

Asztrológia tanfolyamok indulnak: 2024 - 2025 - 2026 - 2027

asztrologia online
Intenzív asztrológia tanfolyam :  (hetente 1 modul)
 
Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő )
Asztrológia tanfolyam: 2024 február 3.     (szombat)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net 
 

Normál ütemű asztrológia tanfolyam:  (két hetente 1 modul)

Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő )

Asztrológia tanfolyam: 2024 február 10.     (szombat) 
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net

 

  
További lehetőségek:
Egyéni asztrológia oktatás Online (kezdő / haladó)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
Online Mentorálás  szeptemberben és februárban (asztrológusoknak)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
 
 

Karma Asztrológia Tanfolyam indul félévente:

Karma Asztrológia

Online Tanfolyam

Budapesten

Kezdő Tanfolyam

Haladó Tanfolyam